várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

                FÜZÉRRADVÁNY

 

                         GPS: 48°29'04.0"N 21°31'44.2"E   

                                  48.484444, 21.528944

                                                                

 

    Báthory István 1585-ben Réthey Péternek adta  Radványt, aki késő reneszánsz kastélyt építtetett. 1668-ban a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot I. Lipót Károlyi Lászlónak adományozta. A Károlyiak a kastélyt később több periódusban átépítették és bővítették. Gróf Károlyi Ede állandó lakhelyének választotta Radványt és 1846-77 között Ybl Miklós tervei alapján folyamatosan újjáépítette a kastélyt. Így alakult ki a reprezentatív, U alaprajzú kastély az észak felől hozzá csatlakozó két gazdasági szárnnyal és a parkkal. 1897 és 1902 között gróf Károlyi László Albert Pio tervei szerint újjáépíttette a kastély déli lakószárnyát, ahová reneszánsz bútorokat, kandallókat, ajtókereteket vásároltak. 1936 és 1938 között gróf Károlyi István Lehoczky György tervei alapján luxus kastélyszállóvá alakíttatta át az épületet, a parkban pedig tenisz-, sí- és golfpályák, valamint strand- és apartmanházak épültek. A szálloda 1948-ig működött a család üzemeltetésében, majd az 1949-es államosítást követően kórház, később szanatórium volt falai között. Több kisebb felújítás után 2018 és 21 között megtörtént a kastély komplex műemléki felújítása.

       A Mikóházát Pálházával összekötő úton tábla jelzi a kastélyhoz vezető műutat, ami a parkolóhoz vezet. A belépő megváltása után egyénileg látogatható a szépen felújított kastély és a csodálatos parkja. Ami érthetetlen, hogy a kastélytól 200 méterre lévő parkolásért külön fizetni kell, valamint egy ilyen volumenű beruházás után is beáznak az ablakok egy nagyobb eső során. A kiállítás részeként bemutatott WC magnóról bejátszott hangos öblítő hangja pedig egész egyszerűen zavaró!
Nyitva, belépő: https://fuzerradvanyikastely.hu/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM