várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

GIC

GPS: 47°25'58.3"N 17°45'30.6"E

47.432846, 17.758490

       

   Az egykori Jankovich-Bésán-kastély az 1840-es évek elején épült klasszicista stílusban. A kastély F alaprajzú, egyszintes, tagolt tömbje több ütemben készült. Romantikus stílusú, saroktornyokkal közrefogott főhomlokzatát a XIX. század végén alakították ki. A II. világháború után állami tulajdonba került, amit előbb a honvédség, később a megyei önkormányzat hasznosított. 2000-ig nevelőotthon működött a kastélyban melynek bezárása után úgy döntöttek, hogy lebontják az épületet. A giciek azonban aláírásgyűjtésbe kezdtek, majd hosszas tárgyalássorozat eredményeként a megye térítésmentesen átadta tulajdonjogát a helyi önkormányzatnak. Később az önkormányzat 99 évre ingyenes használatba adta a veszprémi RÁTESZ Kft.-nek azzal a feltétellel, hogy legkésőbb 2009-ig kastélyszállót alakítanak ki az épületegyüttesből. Meg is kezdődött a felújítás, de a kastélyt 2006 február elején műemlékké nyilvánították és a munkálatok abbamaradtak.

   A kastélyt a Nagy Lajos út 12. szám alatt találjuk. A kapuja nyitva így besétálhatunk a gazos udvarra. Az épületen az egykori felújítási munkálatok nyomai még láthatóak, de az új ablakok közül már többet is betörtek.              

                             

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.