várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

TISZAVASVÁRI

GPS: 47°57'01.6"N 21°22'15.2"E

47.950446, 21.370881

     Tiszavasvári 1952-ben nyerte el mai elnevezését, ezért egykori kastélyai még külön településekhez kötődtek.  A Dessewffy család Szentmihályon, a Dogály testvérek Tiszabűdön építették fel kúriáikat.

    A klasszicista kastélyt a Dessewffy család építtette az 1820-as években. Az egykor 48 szobás épület a XIX. század folyamán többször megújult, ennek során 1850-ben sarokpavilon készült, 1870 körül pedig emeletráépítés történt. Az utolsó bővítés 1934-ben fejeződött be, ekkor nyerte el mai formáját. Kazinczy Ferenc Dessewffy József barátjaként többször vendégeskedett a nyári lakként használt kastélyban. A Dessewffy család egészen 1945-ig tulajdonolta az épületet, majd a II. világháború után mezőgazdasági szakiskolaként és szakmunkásképző intézetként működött. A kastélyhoz egykoron kéthektáros angolpark és erdő is tartozott.

     Nyíregyháza felől érkezve a hajdúnánási letérőnél kell balra fordulni a vasúti útátjáróra, mely után rögtön a kastély bejáratához jutunk. Parkolni a bejárattal szemben lehet. Az épület sokáig középiskolaként, valamint kollégiumként működött. Mára csak egyik szárnyát használják, a többi része lezárva omladozik várva a felújítást. Az egykor gyönyörű parkja szintén gondozatlan.

   Korniss kastély:

GPS: 47°58'02.0"N 21°20'43.3"E

47.967222, 21.345353

    A Dogály testvérek által épített XIX. századi klasszicista kúriát Korniss Ferenc bővítette neobarokk kastéllyá a XX. században.  Érdekesség, hogy a tetőszerkezete kizárólag faanyagok felhasználásával készült. Az egykori tulajdonosa az épület mögötti parkban lett eltemetve.

    A Dessewffy kastélytól északra a Vasvári Pál út jobb oldalán található a kastély. Az épület szociális otthonként funkcionál, nem látogatható. Parkja gondozott.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon