várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

SZÖGLIGET

GPS: 48°32'40.6"N 20°39'51.4"E   

48.544621, 20.664270 

    Szádvár első említése 1264-ben történt miszerint várnagya megadta magát a királyi csapatoknak. 1273 körül Tekes sárosi ispán fiainak birtokára cseréli, majd az 1300-as évek legelején Amadé nádor foglalja el. Az 1319-től újra királyi várként említett erősséget az évszázad utolsó évtizedében Bebek György és fiai kapják meg örökbirtokként. 1440-ben Komorowsky Péter seregével elfoglalja és csak 14 év múlva kerül vissza jogos tulajdonosaihoz. A XVI. század folyamán Bebek György által jelentősen megerősített várat 1567 januárjában Schwendi Lázár kassai főkapitány ostrommal foglalta el. 1579-től Rübert János kassai főkapitány, majd 1593-tól Dersffy Ferenc királyi pohárnokmester zálogbirtoka lesz. Az 1604-es év végén Bocskai István csapatai kardcsapás nélkül foglalják el, de két évvel később a bécsi béke megállapodása szerint a Csákyak tulajdonába került. 1608-ban előbb Báthory Gábor, majd Rákóczi Zsigmond birtoka, akinek halála után a nádori bíróság Hetesi Pethe Lászlónak ítéli a várat. 1619-ben Bethlen Gábor csapatai vonulnak be kapuján, ám 1621-ben már a Habsburgok uralma alatt áll. A XVII. század folyamán előbb az erdélyi csapatok, majd a kuruc seregek ostromolták hol több, hol kevesebb sikerrel. 1685. november 5-én a császáriak Caprara generális vezetésével megszállták és felrobbantották a várat, ami többé már nem épült újjá.

    Szögligeten "Szád-vár" tábla jelzi, hol forduljuk le a "főútról". Kb. 2 km-t haladva a várhegy alatti völgybe jutunk, ahol a Szalamandra panzió előtt parkolhatunk. A sorompóval elzárt tanösvényen haladva a piros jelzést kövessük, s kb. 45 perces séta után jutunk fel az egykori tekintélyes vár megmaradt romjaihoz.

 Romjaiban is lenyűgöző látnivaló.

Alsóvár

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.